A bűvös ötmillió

A Korrupedia wikiből

Töretlenül folytatódik a kormányzati pazarlás, a legképtelenebbnek tűnő szolgáltatásokért fizet ki sokmilliós honoráriumot a kancellária a balliberális holdudvar embereinek. A Magyar Nemzet a Miniszterelnöki Hivatal által kötött ötmillió forint alatti szerződések listáját szemlézte. Gyurcsány Ferenc egykori cégtársaként ismert Honti Pál érdekeltsége internetes szolgáltatásokért például két megbízáshoz is hozzájutott. Dessewffy Tibornak két érdekeltsége is felbukkan a szerződések listáján, arculattervezés, média – és szemantikai elemzés kategóriában. Az is kiderül, hogy Batiz András még mindig tréningeli a miniszterelnöki kabinetiroda vezetőit – csaknem három millió forintért idén márciusban. A listán feltűnik Petri Lukács Ádám cége is: a Pla-tinta Bt. több mint hárommillió forintért adott aktuálpolitikai tanácsokat az év első felében a kancellárián, áprilisban pedig egy húszoldalas, a kioalíciós válság "értelmezései szintjeiről" írott tanulmányért közel egymillió forintot vehetett fel. A volt államtitkárként is ismert Csepeli György cége szociológiai döntés-előkészítésért vesz fel közel félmillió forintot havonta.


Forrás

Azért vannak a jó barátok

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus