Az olcsóbb állam jegyében
A Korrupedia wikiből
Az elmúlt öt évben 4,58 milliárd forintért rendeltek tanulmányokat a minisztériumok. Ezért az összegért 1800 tanulmányt kaptak külsős szakértőktől, darabját átlagosan 2,5 millióért. A legtöbb megrendelést az egészségügyi tárca, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adta. A tanulmányok tartalam épp úgy, mint eredeti célja igen változatos képet mutat: a különböző sajtóorgánumokban megszellőztetett eseteket - például a regionális gazdálkodás lehetőségeit hatmillióért taglaló fércművet - tekintve úgy tűnik, hogy valahol komoly hiba csúszik a gépezetbe. Belső hírek szerint a baráti alapon osztogatott megbízatások ugyan arcpirítóak, de az ebből származó közpénzveszteség jóval kevesebb, mint a bukott, vagy meglehetősen ingatag lábakon álló projektek alátámasztására megrendelt tanulmányok árából. Ugyanis a komoly kutatómunkát és kreatív megoldási javaslatokat felvonultató tanulmányok jelentős része anélkül kerül az irattárakba, hogy azokból bármit átvettek volna. Az ok többnyire az, hogy időközben megváltozik a politikai koncepció. Különösen jó példa erre az egészségügyi reform előkészítését szolgáló nagy számú tanulmány, amelyekért összesen félmilliárd forintot fizetett ki három éve az Egészségügyi Minisztérium. Állítólag a leírtakból végül semmi nem valósult meg, illetve nem abban a formában valósult meg. Ugyancsak félmilliárdért rendeltek turisztikai tárgyú tanulmányokat a Balatonról, ám az Állami Számvevőszék szerint ezek hasznosulása sem számszerűsíthető. Mindezen nem segít az úgynevezett üvegzseb-törvény sem, amely előírja az ötmilliónál nagyobb értékű szerződések adatainak közzétételét. A tanulmányok többsége - már csak óvatosságból is - ezen határérték alatt marad. A kormányszóvivői iroda szerint a jogszabályalkotói munkához, illetve a minisztériumi döntéshozatalhoz sokféle területről kell elmélyült szaktudáson és tapasztalaton alapuló háttéranyagokat begyűjteni, mindegyik elkészítésére nem vehetnek fel egy embert, ennél jóval takarékosabb megoldás, ha csupán a speciális szakértelmet vásárolják meg, tanulmányok formájában.
