Bábolna: hűtlen kezelés gyanúja

A Korrupedia wikiből

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Bábolnán és környékén tavaly értékesített állami termőföldek ügyében. A megyei vezetés többek között azt kifogásolta, hogy a pályázatokat kiíró, illetve azokat lebonyolító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. olyan esetekben is meghosszabbította a fizetési határidőket, amikor a vevők az állami területeket elővásárlási jog alapján szerezték meg. Ismeretes: hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Bábolnai Élelmiszeripari Rt., a Mol Rt., a Földhitel és Jelzálogbank (FHB), valamint a Lóversenyfogadást Szervező Kft. privatizációjával kapcsolatban. A vizsgált ügyek 2004 és 2007 között keletkeztek, s legkevesebb 15 milliárd forintos kárt okoztak a magyar adófizetőknek. Az Állami Számvevőszék tízmilliárdos nagyságrendben tárt fel indokolatlan vagyonvesztést Bábolnán, amit az ÁPV Rt. nem akadályozott meg. 2007-ben pedig az ÁPV Rt. úgy adta el az FHB részvénycsomagját, hogy az államnak végleg le kellett mondania a tulajdonosi jogairól, és ma nem állapítható meg a pénzintézet valódi tulajdonosi köre. Az ÁSZ elfogadhatatlannak tartja a Mol Rt. eladásakor felmerült csaknem 400 millió forintos közreműködői díjat is. Az ÁSZ jelentésből kiderül, hogy ezért a pénzért több cég részben ugyanazt a munkát végezte el. Kifogásolják a számvevők a Lóversenyfogadást Szervező kft. privatizációját is, mert indokolatlannak tartják az eladás előtti 900 millió forintos tőkeemelést.

Forrás

Hűtlen kezelés gyanúja Bábolnán

Privatizációs ügyletekben indult eljárás: 15 milliárdot bukhatott az állam

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus