Gál J. Zoltán
A Korrupedia wikiből
Önéletrajz
Érettségit 1991-ben a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban szerzett. Ezt követően a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Bálint György Újságíró Iskoláját végezte el.
Később, politikusi pályája során a jobboldali médiában visszatérően támadások érték, amiért nem volt felsőfokú végzettsége.
2002-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai Intézetében tanul szociálpolitika szakán, illetve a szegedi József Attila Tudományegyetemen, kommunikáció szakon.
Újságíróként a Népszabadságnál, a Magyar Hírlapnál és a Népszavánál is dolgozott. A Népszavánál főszerkesztő-helyettesi posztig jutott, amelyet 2001-ig töltött be, amikor elhagyta az újságírói pályát.
2001-ben tért át a politikusi pályára. Először Medgyessy Péter kampánycsapatának tagja volt, a miniszterelnök-jelölt szóvivője és tanácsadója volt és tartotta a kapcsolatot a médiával. A 2002-es választásokon, amelyek Medgyessyt a miniszterelnöki székbe juttatták, az MSZP országos listájáról Gál J. Zoltán is az Országgyűlésbe jutott és egyben a kormányfő kommunikációs főnöke lett. 2005 végén rövid ideig az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztját is betöltötte.
2004. augusztus 2-án Medgyessy menesztette, de napokon belül megbukott maga a miniszterelnök is. Gál J., aki a sajtótudósítások szerint már korábban is jó kapcsolatban volt a szintén menesztett sportminiszterrel, Gyurcsány Ferenccel, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) politikai államtitkárként tért vissza a kormányba, miután 2004. október 4-én Gyurcsány vette át a kormánybotot.
A miniszterelnök szűk környezetében volt, amikor a 2006-os választásokon Gyurcsányt újra választották és Gál J. is újabb országgyűlési mandátumot szerzett. A második Gyurcsány-kormányban államtitkári pozíciót kapott a MEH-ben.
2008. január 21-én azt jelentették be, hogy Gál J. családi okokra (Domokos fia születésére) hivatkozva felmentését kérte, utóda Ficsor Ádám. Noha a miniszterelnök blogjában mély barátságukról beszélt, egyes sajtótudósítások szerint politikai viszonyuk megromlott és Gál J. kritikusai közt volt a befolyásos Kiss Péter kancelláriaminiszter is.[1]

