Győr: zsarolás és összeférhetetlenség

A Korrupedia wikiből

Zsarolással kényszerítette a romákat az MSZP melletti kampányolásra 2002-ben és 2006-ban is egy győri szocialista politikus - mondta el a Hír Televízió híradójának a Mosonmagyaróvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Pádár László, aki tanácsadója volt Teleki Lászlónak, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős államtitkárának a roma közmunkaprogramból szerzett minimálbérük elveszítésével fenyegetett meg több mosonmagyaróvári cigányt is.

Közmunkájuk elvesztésével fenyegette Pádár László, a győri MSZP elnökségi tagja, önkormányzati képviselő a romákat, ha nem kapcsolódnak be aktívan a szocialisták 2002-es és 2006-os kampányába - állítja a Cigány Kisebbségi Önkormányzat mosonmagyaróvári elnöke. Horváth Elemér elmondása szerint: Pádár arra használta őket, hogy feleségét bejuttassa a megyei közgyűlésbe.

A kormányzati körökben is járatos Pádár László egyébként több millió forint közpénzt is juttatott 2005-ben a roma kisebbségi önkormányzat elnökeként annak a megyei cigányok érdekvédelmi szövetségének (CÉSZ), amelynek ugyancsak ő volt az elnöke, a fia pedig az elnökhelyettese. A megállapodásokat közösen írták alá. Pádár nem tartja összeférhetetlennek a közpénzek átutalását. „A Közigazgatási Hivataltól egyetlen egy esetben sem érkezett törvényességi kifogás" - fogalmazott Pádár.

A győri roma önkormányzat új vezetése bírósághoz fordult. Az testület elnöke Horváth Attila elmondta: korábban felszólították Pádár Lászlót, hogy a 2006-ban a kisebbségi önkormányzat és a CÉSZ között létrejött megállapodásban foglalt 800 ezer forintról számoljon el, de ennek nem tett eleget, ezért tettek jogi lépéseket. A roma vezetők szerint Pádár mögött komoly kormányzati kapcsolatok álltak, így tehette meg, hogy több százezer forintról nem számolt el, s hogy a megyei cigányokat felhasználta az MSZP és saját maga politikai haszonszerzésére.


Forrás

Kampányolásra kényszerítette a romákat egy szocialista politikus?

Zsarolással kényszerített romákat kampányolásra egy szocialista politikus?

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus