Horn Gábor

A Korrupedia wikiből

Önéletrajz


Kép:horn.jpg


1955. november 25-én született Szombathelyen. Élettársa közgazdász, a Világbank munkatársa. Két gyermekük született.

1974-ben érettségizett a budapesti Zrínyi Ilona Gimnáziumban. 1980-ban az MKKE-n közgazdász-tanári oklevelet szerzett. Tíz évig az I. István Közgazdasági Szakközépiskola tanára, politikai gazdaságtant és pénzügyeket tanított. 1990-től 2002-ig a Közgazdasági Politechnikum pedagógiai vezetője volt. Egyetemi éveiben a Rajk László Szakkollégium, majd a Társadalom Elméleti Kollégium tagja volt.

1988-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alapító tagja, majd ügyvivője. 1989. szeptemberben belépett az SZDSZ-be. 1989-től a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivője, alelnöke, 1992. májustól 1993. januárig megbízott elnöke. 1993-tól az SZDSZ oktatási műhelyének vezetője, 1994-től az országos tanács tagja. 1996. novembertől 2000. decemberig országos ügyvivő. 1998 és 2000 között a központi pártapparátus vezetője. 2001. február 3-án elindult az országos tanács elnökségéért. 1998-ban az önkormányzati, 2002-ben a parlamenti választások kampányfőnöke. 2001. júliustól 2003. márciusig ügyvivő, majd májustól behívás útján újra tagja lett az ügyvivői testületnek.

1994-től országgyűlési képviselő (1994 és 1998: országos lista). 1994-től frakcióvezető-helyettes. 1998. júniusban tagja lett a képviselőcsoport vezetőségének; 2000. júniustól 2002. májusig frakcióvezető-helyettes, 2002. áprilisban harmadszor is az országos listáról szerzett mandátumot. Május 15-én a foglalkoztatási és munkaügyi, valamint az oktatási és tudományos bizottságokban kezdett dolgozni. Miután 2002. május 27-én a koalíciós pártok közötti koordinációért felelős miniszterelnökségi politikai államtitkárrá nevezték ki, bizottsági tagságaitól megvált. A 2004. október 4-én alakult Gyurcsány-kormányban is megtartotta a koalíciós pártok közötti koordinációs feladatkörét, ugyancsak államtitkári rangban. 2006. június 8-ig látta el a tisztséget. A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. 2006. július 1-től koordinációs államtitkárként folytatja munkáját a Miniszterelnöki Hivatalban.

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus