Kóka János: a villaügy

A Korrupedia wikiből

2007 elején kiderült, hogy Kóka János képviselői vagyonbevallásából hiányzik egy, épülőfélben lévő XII. kerületi villa. Ugyanis a Normafa út 45. szám alatti, 4000 négyzetméteres telken épülő 600 négyzetméteres ház építtetője a Kóka és felesége által 50-50%-ban tulajdonolt Rumed 2000 Kft volt. A ház értékét 300 millió forintra, az építkezés költségét 80-90 millió forintra becsülték. A Heti Válasz kiderítette, hogy a cég vélhetően más Kóka-érdekeltségek és tulajdonok gyűjtőhelye annak érdekében, hogy a gazdasági miniszter jobb adózási feltételek élvezzen és a vagyon eredetét el tudja rejteni (pl. a kft-nak ne kelljen illetéket fizetnie a vásárolt ingatlan után). Hab volt a tortán, hogy 2007 novemberében a munkaügyi felügyelet egy rutinellenőrzés során a normafai villa építkezésénél több illegális munkást, köztük egy drogkereskedelemért körözött feketemunkást is találtak. Kóka János a Heti Választ beperelte állításai miatt, azonban az eljárást elbukta a lap ellen, a bíróság nem kötelezte helyreigazításra a lapot.


Forrás

Színlelt vagyonbevallás

Kóka János két pert veszített a Heti Válasszal szemben

Az ítélet jogerős

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus