Lendvai Ildikó
A Korrupedia wikiből
Önéletrajz
1946. július 20-án született Debrecenben.
1964-ben Budapesten érettségizett a Varga Katalin Gimnáziumban. 1969-ben az ELTE BTK-n magyar nyelv és irodalom-történelem szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1969-től a Móra Ferenc Gimnáziumban tanított, majd 1972-től tanársegéd a keszthelyi egyetemen. 1974-ben az ELTE-n filozófia szakos diplomát szerzett. 1974-től a KISZ KB kulturális osztályának munkatársa. 1981-től MTA-aspiráns. 1984-től az MSZMP KB kulturális alosztályán munkatárs, majd vezető. 1989-től 1995-ig a Gondolat Könyvkiadó igazgatója, az Egészségügyi Főiskola és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem filozófia és etika óraadó tanára. 1995-től főállású képviselő.
1974-től az MSZMP tagja, 1989. októberben az MSZP alapítója. 1990-től 1994-ig a budapesti párttanács ügyvivője; 1994-től 2000-ig a szocialisták budapesti elnöke. 1992-1994-ben az országos nőtagozat első, alapító elnöke. 1992-től 1998-ig a szociáldemokrata társulás vezetőségi tagja. 1994. október és 1998. szeptember között az országos elnökség tagja. 2000. november 25-én ismét elnökségi tag, s a párt egyik alelnöke lett. 2003. március 29-től, az általános tisztújítást követően frakcióvezetőként az elnökség állandó meghívott tagja.
1994. áprilisban egyéni országgyűlési képviselő Budafok-Tétényben (Bp., 32. vk., XXII ker.), 1998. májusban fővárosi listás mandátumhoz jutott. 1998. szeptembertől 2000. novemberig az MSZP frakcióvezető-helyettese. 2002. április 21-én ismét megszerezte a budafok-tétényi kerület mandátumát. Május 15-től az MSZP képviselőcsoportjának vezetője, egyben a házbizottság tagja. A 2004. június 27-i félidei tisztújításkor kilencvenhat százalékos támogatottsággal és ellenjelölt nélkül újra frakcióvezetővé választották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapest 32. választókerületében egyéni mandátumot szerzett, majd ismét az MSZP frakcióvezetőjévé választották.
Forrás
http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=l267&p_ckl=38

