Pécs 2010

A Korrupedia wikiből

A Pécs 2010 programja körül újabb és újabb botrányok borzolják a közhangulatot. Legutóbb épp az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program éléről távozott az ötödik vezető. Méhes Márton művészeti igazgató 2007 végén jelentette be, hogy távozik. 2008 februárjában pedig a pécsi ellenzék kényszerült arra, hogy bírósághoz forduljon, miután Tasnádi Péter polgármester és a városvezetés nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az EKF program több mint 300 millió forint közpénzből készült megvalósíthatósági tanulmányát, valamint a készítő konzorciummal kötött szerződést. Néhány hónap elteltével pedig kiderült, hogy a Medgyessy Péter-féle miniszterelnöki kabinet egyik legbefolyásosabb tagja segíti az év eleje óta a Pécs 2010 Menedzsment Központ munkáját havi félmillió forintért. Bár a nemzetközi kommunikációra és marketingre fordítható 1,2 milliárd forintra még legalább fél évet várnia kell a Pécs 2010 programnak, 2008 elején elkezdődött az EKF diplomáciai kapcsolatrendszerének kiépítése, de erről az illetékesek jó része is csupán újságíróktól értesült. Először az Új Dunántúli Naplóban jelent meg az információ, miszerint 2008 elejétől havi félmilliós díjazás ellenében Tunyoginé Akóts Klára, illetve cége, a Sherpa Kft. foglalkozik a Pécs 2010 nemzetközi kapcsolatrendszerének megszervezésével.


Forrás

Botrány Pécsett: újabb EKF-igazgató távozik

Lejárt az ultimátum: bírósághoz fordult a pécsi Fidesz

Medgyessy Péter szürke eminenciása építi a Pécs 2010 nemzetközi hírnevét

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus