Salgótarján: Karakasev-ügy
A Korrupedia wikiből
Karakasev Anna salgótarjáni szocialista önkormányzati képviselő azt követően mondott le vezetői megbízásáról, közalkalmazotti jogviszonyáról, majd közgyűlési mandátumáról is, hogy egy vizsgálat kiderítette: több ponton megsértette a számviteli fegyelmet és a pénzügyi előírásokat. Karakasev Anna, a közgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke főállásban az Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának (OIGSZ) vezetője volt. Az intézménynél a 2006 októberében megalakult új összetételű önkormányzat vizsgálata tárta fel a gazdálkodással összefüggő szabálytalanságokat. Az ügyészség ennek nyomán 2007 tavaszán jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el, a nyomozás lefolytatásával pedig a salgótarjáni rendőrkapitányság nyomozó osztályát bízta meg. A történteket követő hónapban a szaktárca Karakasev Annát önkormányzati és kistérségi koordinátorrá nevezte ki. Ugyanakkor egy év elteltével jogerőre emelkedett az MSZP korábbi salgótarjáni frakcióvezetőjének büntetése, amelyet két és fél millió forint elsikkasztásáért róttak ki rá a Nógrád Megyei Bíróságon. A városi bíróság egyrendbeli, jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt tíz hónap börtönbüntetésre és százezer forint pénzbírságra ítélte a szocialista politikust.
Forrás
Pénzügyi fegyelmet sértett a szocialista képviselő
Nyomoznak a salgótarjáni szocialista képviselő ügyében
