Somogy: Gyenesei ismerősei is jól jártak

A Korrupedia wikiből

„Munkatársaim. Nélkülük nem tartanék itt. 43 intézményünk működtetése nagy felelősség, a vezetőkkel ezért gyakorta találkozom különféle alkalmakkor, vidéken, megyeházán.” – olvasható Gyenesei miniszter honlapján. Mit is érthetett mindezen a miniszter?

A Somogy Televízió Közhasznú Társaság (ST Kht.) a Somogy Megyei Önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő cég. 2005-ben Gyenesei bizalmi emberét, Németh Károlyt tették meg az ST Kht. ügyvezetőjének és a televízió főszerkesztőjének. A volt megyei elnök népszerűsítését végző speciális tévéadó fenntartására és működtetésére az önkormányzat már 2005-ben is több mint hárommillió forint támogatást nyújtott az adófizetők pénzéből, de a tévé még így is veszteségesen működött. A 2006-os választási kampány évében Gyenesei doktor országgyűlési képviselői ambícióit segítő csatorna önkormányzati támogatása látványosan megugrott, immár meghaladta a 14 millió forintot. Ezt az összeget „a Gyenesei-tévé” az utolsó fillérig el is költötte úgy, hogy több mint 11 millió forintot személyi juttatásokra fizettek ki. 2007-ben a megye új vezetése a közpénzt apasztó társaság tevékenységét átvilágíttatta. A vizsgálat több bűncselekménygyanús ügyet is feltárt. Megállapította, hogy 2005-ben az ügyvezető – Németh „Csárli” – három esetben is saját nevére szóló számlát nyújtott be írói tevékenység címén az általa vezetett önkormányzati ST Kht.-hoz. Ezt követően a 750 ezer forintot kitevő közpénzt szerződés és teljesítésigazolás nélkül egész egyszerűen átutalta a saját bankszámlájára. A vizsgálat feltárta azt is, hogy a kht. pénztárában, több mint 400 ezer forint hiány keletkezett.

2008 júniusának végén megszüntették a nyomozást egy Gyenesei Istvánt érintő feljelentés ügyében – értesült az MTI. Határozatot hozott a kaposvári rendőrkapitányság a Somogy megyei közgyűlés vezetése által, ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt májusban tett feljelentés ügyében, ami a megye korábbi gazdálkodását érintette – mondta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek. Beszámolója szerint a nyomozás három tanácsadó bérezésének ügyében folyt, az erről szóló határozatot postázták az érintetteknek, de a levél tartalmáról nem adhat információt.

A hírügynökség információi szerint az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, amit megerősített a feljelentést tevők által az ügyben érintettnek nevezett Gyenesei István önkormányzati miniszter, a Somogy megyei közgyűlés korábbi elnöke.



Forrás

Milliók mentek Gyenesei ismerőseinek

Megszüntették a nyomozást egy Gyeneseit érintő ügyben

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus