Szabó-ügy

A Korrupedia wikiből

Jogerős bírósági ítéletben bűnösnek mondták ki csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisításért két évvel ezelőtt a bonyhádi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-koalíciójának egyik tagját. Szabó Gábort a bíróság 2006. március 20-án jogerőre emelkedett határozatában nyolc havi börtönre és mellékbüntetésként százezer forint pénzbírságra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette, egyidejűleg a terheltet előzetes mentesítésben részesítette. Ez azt jelenti, hogy Szabó büntetett előéletűként indult a 2006. októberi önkormányzati választásokon. Az önkormányzati képviselőt a Fidesz helyi politikusai többször is felszólították: mondjon le képviselői tagságáról, ő azonban erre nem hajlandó.


Forrás

Továbbra sem hajlandó lemondani a csaló MSZP-s képviselő

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus