Szabó Pál

A Korrupedia wikiből

Szabó Pál


Szabó Pál az 1970-es években kereskedelmi titkárként kezdett dolgozni, és első állomáshelyei Irakban, majd Indiában voltak.

1983-tól egészen 1996-ig különböző alumíniumipari vállalatoknál volt vezető, majd 1996-ban - egész konkrétan novembertől, vagyis a Tocsik-botrány kirobbanása után - az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója lett. Ebben az időszakban kapcsolatba kerülhetett Gyurcsány Ferenccel is, a cégadatok szerint ugyanis 1996 februárja és 1997 januárja között felügyelőbizottsági tag volt a miniszterelnök tulajdonában lévő Motim Zrt.-nek.

Az 1998-as kormányváltást követően Szabó távozott az ÁPV éléről, és a Posta honlapján található életrajz szerint "saját vállalkozást alapított, amely befektetésekhez és hitelszervezéshez kapcsolódó tanácsadói tevékenységet folytatott a magánszférában". 2001-ben az ÁPISZ nevű papírkereskedő cég vezetője lett, de az újabb szocialista választási győzelem után nem sokkal ismét egy nagy állami vállalat, a Magyar Posta irányítója lett. Majd 2008 áprilisában bejelentett kormányátalakítást követően egy új minisztérium, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca első embere lett.


Forrás

A vicces, a gépész és társaik - az új miniszterek

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus