Az IFUA-csapat

A Korrupedia wikiből

Úgy tűnik a gazdasági tárca 15-17 fős jogi apparátusa nem volt képes megbírkozni a rengeteg feladattal, rendszeresen külsős cégek jogi tanácsaira volt szükségük, amelyre százmillió forintos nagyságrendben kötöttek szerződéseket a Kóka János, Kákosy Csaba és Bajnai Gordon szakminiszterek fémjelezte időszakban. A kiemelt tanácsadók között található az IFUA Horváth and Partners Kft., amely többek között a BKV-nak is csaknem 130 millió forintért nyújtott tanácsadói szolgáltatásokat a vállalat honlapján szereplő szerződések szerint. Az IFUA-nál dolgozott 2007-ig Tóth András, aki a cégtől történő távozása után egyenesen Gyurcsány Ferenc kabinetjének szakpolitikai igazgatói székébe került, sőt az IFUA-nál jelenleg is munkatárs Jobbágy Valér, aki a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott. 2007 júliusáig Erdélyi Barnabás is az IFUA-csapatot erősítette, ő most a MÁV kontrollingigazgatója.


Forrás

Tanácsokért havi harmincmilliós fix: szakmai kompetencia?

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus