Dombóvár: trükkös pályázatok

A Korrupedia wikiből

Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordult Naszvadi Balázs dombóvári Fidesz– KDNP-s önkormányzati képviselő az általa aggályosnak tartott pályázati önerő-igazolások miatt. A Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt.-nek 2003. május 27-én 140 millió forintot, míg a Kapos Innovációs Transzfer Központ Kht.-nak 2004. augusztus 26-án 26 millió forintot utalt át a dombóvári önkormányzat, hogy a társaságok az uniós pályázatokhoz szükséges önerőt igazolni tudják. A pénzt – vélhetőleg a pályázatokhoz szükséges fedezetigazolás kikérése után – a cégek visszautalták az önkormányzatnak. Dombóvár polgármestere nem is tagadta a „segítséget”, de úgy fogalmazott, hogy a város minden pályázati közreműködése testületi jóváhagyással, jogszerűen történt. Dombóvár polgármestere később már úgy fogalmazott: saját hatáskörben, jogszerűen utaltatott át 140 millió forintot a Gunaras Zrt.-nek és 26 millió forintot a Kapos I. T. K. Kht.-nek. Véleménye szerint a részben önkormányzati cégeknek utalt összegek tagi költségként is értelmezhetők. Ezzel szemben a város honlapján megtalálható, szervezeti és működési szabályzatról szóló hatályos rendeletben az áll, hogy a polgármester saját hatáskörben a szükséges fedezet megléte esetén ötmillió forintig vállalhat kötelezettséget.

Get the Flash Player to see this player.

Forrás

Dombóvári bejelentés Brüsszelbe

Trükkös uniós pályázatok – közpénzekkel igazoltak önerőt

Dél-dunántúli sikertörténet Mi áll a hatékony pályázati rendszer hátterében?

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus