Ipkovich György
A Korrupedia wikiből
Önéletrajz
1954-ben Szombathelyen született. Nős, egy leánygyermeke van.
Az általános és középiskolát szülővárosában végezte, 1972-ben érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. 1973-ban felvették az ELTE ÁJTK-ra, 1973-1974-ben előfelvételis katona Kalocsán, 1979-ben diplomázott.
Karrier
1974-től a Kollégium Jogász Diákbizottsága tagja, 1979-ig titkára. Ebben az időszakban kezdődött a szakkollégisták mozgalma az egyetemen. 1979-ben a Szombathelyi Városi Ügyészségen kapott állást, ahol szakvizsgát tett. Ezt követően 1990-ig a Vas Megyei Főügyészségen dolgozott, utoljára a fiatalkorúak ügyésze. Az ügyészi szervezet depolitizálása után állást változtatott, előbb jogtanácsos, majd önálló ügyvédi irodát alapított. 2002-ig praktizált ügyvédként, szakterületei a gazdaság- és a büntetőjog. Tagja a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnökségének.
MSZMP-tag; 1988-1989-ben a reformszárny tagjaként az MSZP alapítója. 1990-től a Vas megyei elnökség tagja. Megyei elnökhelyettes, továbbá a szombathelyi városi elnökség tagja.1990 tavaszán Szombathelyen negyedik lett az első többpárti parlamenti választásokon. Az év őszén Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyetlen szocialista képviselője, s a szociális bizottság elnöke lett. 1994-ben és 1998-ban is listán lett helyi képviselő. 1994-2002 között a bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság elnöke. 2002. október 20-án, - az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként - ,a szavazatok 51 százalékával választották Szombathely polgármesterévé.
1994-ben egyéni, 2002-ben listás parlamenti képviselőjelölt. A magyar kormány delegálása révén a Régiók Bizottsága póttagja lett. Az MSZP Vas megyei szervezete 2005. április 21-én egyedüli jelöltként választotta az elhunyt Pusztai Gyula megüresedett parlamenti helyére. A 2006. évi országgyűlési választásokon Vas megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagja.
Tizenkét éves helyi politikai pályafutása következtében Szombathely Megyei Jogú Város Jóléti Alapítványa kurátora, a Savaria Történelmi Karnevál Alapítvány felügyelő bizottsági tagja, a Savaria Legio Hagyományőrző Egyesület alapító alelnöke.

