Kálmán András
A Korrupedia wikiből
Önéletrajz
1949. március 9-én született Ercsiben, a család harmadik gyermekeként.
Szülei a községben tanítottak, majd 1952-ben Sztálinvárosba (Dunaújváros) költöztek. Általános és középiskolai tanulmányait a városban végezte. 1967-ben érettségizett a Dunaújvárosi Általános Gimnázium és Szakközépiskolában. Még ugyanebben az évben előfelvétellel felvették a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Tizenegy hónapos katonai szolgálat után kezdte, és 1973-ban fejezte be egyetemi tanulmányaimat.
Jogi előadóként a Dunai Vasműben kezdett dolgozni, mivel e vállalat ösztöndíjasa volt. 1977-ben tette le az ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát. Ezt követően jogtanácsosként, 1978-tól a Jogi osztály vezetőjeként, 1982-től az Igazgatási és Jogi főosztály vezetőjeként dolgozott, majd a Jogi és Nemzetközi Kapcsolatok főosztályát vezette.
1973-ban kötött házasságot Német Mártával. Feleségema házasságkötéskor óvónő volt, jelenleg a Dunaújvárosi József Attila Könyvtár könyvtárosa. Házasságukból két gyermek született: Márta (1974) és Krisztina (1976).
1987-ben szakközgazdász végzettséget szerezett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, fővállalkozási szakon.
1989-et követően a Dunai Vasmű állami vállalatot átszervezték, így jött létre a DUNAFERR Rt. és a vállalatcsoport. A vállalat jogi apparátusa is különvált DUNAFERR Jogtanácsosi Iroda Egyesülés elnevezéssel. Ettől kezdve az egyesülést, majd az ebből alakult, 282. sz. Jogtanácsosi Munkaközösséget, illetve a Dunaújvárosi 3. sz. Ügyvédi Irodát vezette. 1992-től egyéni ügyvédként dolgozott, és elsősorban a DUNAFERR vállalatcsoporthoz tartozó társaságok jogi képviseletét látta el 1999-ig.
1990-ben önkormányzati képviselőnek választották. Az Ügyrendi, Jogi és Igazgatási bizottság vezetője volt, majd 1994-től alpolgármesterként dolgozott.
Megalakulása óta vezetőségi tagja v a HÍD Dunaújváros és Környéke Fejlesztéséért, valamint a DUNAFERR Foglalkoztatásért Acélalapítványnak.
1998-ban és 2002-ben országgyűlési képviselőnek választották. Szomorú tragédia következtében 1999-től a város polgármestere. Az MSZP Dunaújvárosi Regionális Szervezet elnöke 1994 óta.

