Kartal: bevált módszer a túlszámlázás
A Korrupedia wikiből
Kartal, a Kovács László szocialista polgármester által irányított Pest megyei település 2006 nyarán 16 millió forintért újította fel a helyi sportklub létesítményeit. Az akkori testület a gázközmű vagyon eladásából befolyt 8,9 millió forintot, és a Belügyminisztérium 7 milliós pályázati pénzét fektette a felújításba. Azonban 2007 elején a sportvezetőségi tagok közül többen megemlítették, hogy ezt az összeget valójában nem fordították az eredeti célokra. Ennek alapján a jobboldali többségű képviselő testület egy igazságügyi szakértővel készíttetett egy vizsgálati anyagot, amely alátámasztotta a gyanút. Így 2007 őszén a kartali önkormányzat ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
A Hír Televízió birtokába került szakértői anyag több milliós túlszámlázást és szabálytalan közbeszerzést állapított meg. A tavaly óta fideszes többségű önkormányzat szeptember 13-án döntött a feljelentésről. Az indítványt megszavazta a szocialista polgármester is. Az ügyben a televízió munkatársai megkeresték a nagyközség első emberét. Kovács László azonban azt mondta: nem kíván a Hír Televízió kérdéseire válaszolni.
Nem ez az első pályázati botrány a Pest megyei településen. A Pro Régió Ügynökség nyáron ellenőrizte az önkormányzatok által elvégzett útfelújításokat, és megállapította, hogy a felújítások egy része nem a pályázatnak megfelelően valósult meg. Ezért a támogatás részbeni vagy teljes visszafizetését kérte 10 településtől, köztük a Kartaltól is.
