Máhrék: félmilliárdos üzlet
A Korrupedia wikiből
Mezőgazdasági pályázatok nyerteseinek küldött levelet egy magáncég, felajánlva, hogy megelőlegezi a kifizetni kért támogatás nyolcvan százalékát – értesült a Magyar Hírlap. A napilap szerint az ajánlattevő cég, a Buda Faktor Zrt. vezetője az FVM szakállamtitkárának, Máhr Andrásnak a felesége. Figyelemre méltó, hogy amennyiben minden nyertes pályázó faktoráltatná a támogatását, akkor a Buda Faktor több mint félmilliárdos haszonhoz juthatna. A levél tartalmáról az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: aggályosnak tartja, hogy a szövegben 120-180 napos kifizetési határidőről tájékoztatnak, mert ez a jogszabályokból nem olvasható ki. Vagyis a Buda Faktor Zrt. vagy tud valamit a kifizetések esetleges csúszásáról, vagy tévesen tájékoztatta, becsapta a fiatal gazdákat. A Buda Faktor Zrt. vezérigazgatója az ügy kapcsán elmondta: tévesen írták meg a levelet. A 120-180 napig elhúzódó kifizetésekre utaló szövegrészből kimaradt az a megjegyzés, hogy ez „a faktoráló cég eddigi tapasztalatai szerint van így”. A cégvezető elmondása szerint 2001 óta foglalkoznak uniós és nemzeti támogatások megelőlegzésével. A fiatal gazdák farmtámogatási pályázatára jelentkezők neveit pedig a Sapard-hivatal honlapján találták meg szeptember végén. Ugyanakkor a Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az MVH (Sapard-hivatal utóda) csak október 17-én tette elérhetővé honlapján a nyertesek névsorát.
