Még egy liberális őrizetes
A Korrupedia wikiből
Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt folyó büntetőügyben a főügyészség őrizetbe vette az erzsébetvárosi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét, majd gyanúsítottként hallgatta ki. Bár a főügyészség nem nevezte meg az őrizetbe vett személyt, de az önkormányzat internetes oldala szerint a pénzügyi bizottságot a szabad demokrata Kardos Péter vezeti. A főügyészség összefoglalása szerint a gyanúsítás lényege: a VII. kerületi pénzügyi bizottság tagja, illetve jelenlegi elnöke 2002-től "kapcsolatban állt azzal a vállalkozóval, aki az önkormányzat tulajdonában álló több lakóházat forgalmi érték alatt akart megvásárolni, majd a vásárlást követően - off-shore társaságok közbeiktatásával - rövid időn belül, jelentős haszonnal a már egyébként is érdeklődő külföldi befektetőknek értékesíteni.
A pénzügyi bizottság tagja az ügyben szereplő vállalkozóval közös céget alapított, amelyben először ő szerepelt ügyvezetőként, majd - annak érdekében, hogy az önkormányzatnál ne derüljön ki az összeférhetetlenség - névleges tulajdonosként és ügyvezetőként a barátnőjét helyezte el. Ezen cég - a gazdasági bizottság elnökével előre egyeztetett, piaci ár alatti összegre - vételi ajánlatott nyújtott be a VII. kerület Rózsa utca 18/A. szám alatti önkormányzati tulajdonú lakóházra. Miután azonban mégis kiderült, hogy a pénzügyi bizottság tagja érdekelt a cégben, a vállalkozóval közösen gyorsan egy új céget alapítottak, "abba a barátnőiket helyezték el strómanként, majd egy újabb vételi ajánlatot tettek a házra". A főügyészség tájékoztatása szerint ezen házra is ugyanaz az értékbecslő adta a valótlan tartalmú értékbecslést, akit az ügyben korábban meggyanúsítottak, és már előzetes letartóztatásban van. A gyanúsítottak a hamis értékbecslés segítségével a képviselő-testület többségét tévedésbe ejtették a vételár tekintetében, elhallgatva az összeférhetetlen helyzetet. Az önkormányzat 42,5 millió forintért adta el az épületet, a már érdeklődő külföldi befektető - a vételáron felül - 95 millió forintot ajánlott az ingatlanért. A lakóházat a kiürítés után az idei évben elbontották.
