MTV-székházügy
A Korrupedia wikiből
A Magyar Televízió székházszerződéseinek zöme nyilvánosságra hozható – mondta ellenzéki kurátorok szerdai sajtótájékoztatóján Balogh László, a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnökhelyettese. Elmondta, hogy megkapták a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője által jegyzett levelet, amely szerint a szerződés két – biztonsági kérdésekkel foglalkozó – mellékletét, valamint a közmédium és a bérbeadó közötti együttműködési megállapodás egy csatolmányát minősítik olyan érzékeny adatnak, amelynek nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ugron Gáspár Gábor Fidesz által delegált kuratóriumi elnökségi tag az eseményen azt a kérdést vetette fel: ha a szerződések egyes passzusainak publikálása nemzetbiztonsági kockázatot jelent, akkor felvet-e hasonló problémákat, hogy az MTV „infrastruktúráját egy száz százalékban gyakorlatilag ciprusi bejegyzésű offshore-cég-hálózat üzemelteti”. A székházszerződés módosítása kapcsán hozzátette:„az eredeti szerződéses feltételrendszer sem tisztán érthető, és nem került nyilvánosságra”, példaként említve, hogy forint helyett továbbra is euróalapú a bérleti díj, valamint a Millenniumi Média Kft. csak egyoldalú nyilatkozattal és időlegesen mond le egy négymilliárd forintos kauciós alapról, miközben annak megítélését, hogy „jó-e” a bérleti díj nehezíti, hogy a tulajdonos Wing Zrt. nem közli, mennyibe került az építés.
