Offshore: adókerülés Bajnai módra
A Korrupedia wikiből
Bajnai Gordon vezetésével az évente akár 50 milliárd forintot is meghaladó bevételű, MSZP-közeli Wallis-csoport más módszerrel ugyan, de a Gyurcsány-ügyletekhez hasonlóan tetemes hátrányt okozhatott az államkasszának. A Wallisnak közvetlenül – valamint a Well-Invest 2000 Kft.-n keresztül közvetetten is – offshore cégek a tulajdonosai. Az offshore hálózat lehetővé tette, hogy a cégcsoport a magyarországi adófizetés egy részének elkerülésével hatalmas összegeket tereljen távoli adóparadicsomokba, s így minél kisebb részt viseljen a közterhekből. Az adóelkerülési technikákat az Oszkó Péter jelenlegi pénzügyminiszter tulajdonában álló Deloitte-csoport tanácsai szerint alkalmazták. Külön figyelmet érdemel a Wallis legfrissebb offshore tulajdonosa, az egzotikusan csengő Colbrin Holdings nevet viselő társaság. A cég 2006 elején tűnt fel a Wallisban, 913 darab részvény megszerzésével. A Wallis kisrészvényese 2006-ig 11 magánszemély volt, köztük a legtöbb, 531 értékpapírral rendelkező Bajnaival. Ez a részvénycsomag vándorolt át a Colbrin Holdingshoz. 2003 és 2005 között évente több százmillió forint nyereséghez a Wallisból kizárólag az offshore tulajdonban álló részvényese, a Well-Invest Kft. jutott. A többi befektető nem kapott osztalékot. Gondolhatnánk, hogy a kistulajdonosok, élükön Bajnaival, a cég vezérigazgatójával, megunták a várakozást, mikor csurran-cseppen nekik is valami. Így aztán a hozamot nem fialó befektetésüktől megszabadulva átvette helyüket az ajtón kopogtató, vállalkozó szellemű, de ismeretlen tulajdonosi hátterű, ciprusi Colbrin Holdings. Úgy tűnik azonban, hogy türelmetlenségükben elhamarkodottan döntöttek. A Wallis osztalékpolitikája ugyanis 180 fokos fordulatot vett. A részvényeket átvevő offshore társaságnak néhány hónap múlva az évek alatt felhalmozott eredményből több mint 9 milliárd forint osztalékot fizetett ki. A megszerzett vagyont a ciprusi cég viharsebesen és főként adómentesen vihette ki Magyarországról az adóparadicsomba. És hogy kik voltak a Colbrin Holdings valódi tulajdonosai? Mivel a nagyon EU-konform ciprusi nyilvántartási rendszerből ez gyakorlatilag kideríthetetlen, éppúgy lehet tulajdonos Bajnai Gordon miniszterelnök, mint akárki más. Az biztos, hogy a Colbrin Holdings ismeretlen részvényesei – a magyarországi osztalékadó-fizetést elkerülve – 9 milliárdnyi vagyon boldog tulajdonosaivá váltak.
De nem ez volt az egyetlen eset, amikor Bajnai neve offshore céggel került összefüggésbe: A jelenlegi miniszterelnök felesége és gyermekei egy 380 négyzetméteres budai házban élnek, Bajnai Gordon pedig egy műtárgyakkal berendezett, XII. kerületi, 271 négyzetméteres, négyszobás, társasházi luxuslakásban húzza meg magát. Bajnai 2005 decemberében alapította a talányos nevű ESGÉ-B Vagyonkezelő Kft.-t. Alig egy hónap múlva 100 százalékos üzletrészét átadta egy ciprusi társaságnak, a Danilack Investmentnek. A miniszterelnök állítása szerint az offshore cégnek nem ő, hanem apukája és anyukája a tulajdonosa. A ciprusi vállalkozásnak azonban a szülők helyett további két ciprusi offshore cég a részvényese, és hogy ezek mögött valóban csak a kormányfő felmenői állnak-e, vagy esetleg ő maga is, nem tudható. Az offshore hálózattal rendelkező családi vállalkozásuk, az ESGÉ-B Kft. vásárolta meg 2006 januárjában 120 millió forintért azt a XII. kerületi luxusingatlant, amelybe Bajnai beköltözött és jelenleg is lakik. A családi vagyonkezelő kft. székhelyét Bajnai lakásába jelentették be. A cél – Gyurcsány Fittelinájának mintájára – valószínűleg az volt, hogy cégszékhelyként elszámolják a lakás fenntartási, felújítási és berendezési költségeit.
