Somogy: százmilliónyi közpénz egy magánklinikának
A Korrupedia wikiből
A Gyenesei István által vezetett Somogy megyei önkormányzat 2003-ban a Kaposi Mór Megyei Kórház rekonstrukciójára 3,5 milliárd forint címzett támogatást nyert el az állami költségvetésből. A támogatás jellegéből következően a pénzből nem lett volna szabad fedezni a kórház működéséhez kapcsolódó kiadásokat (például szolgáltatások vásárlása, bérleti díj fizetése). A Gyenesei vezette önkormányzatnál azonban úgy tűnik, hogy 100 millió forint sorsa a törvényes úthoz képest más irányt vett. Somogy megye korábbi vezetőjének közreműködésével az állami támogatás új címzettje az európai hírű plasztikai sebész, Seffer doktor magánklinikája lett. Gyeneseiék ugyanis úgy döntöttek, hogy a megyei kórház eszközeinek sterilizálását a plasztikai sebész cége tudja legjobban elvégezni. A 16 hónapra szóló megállapodás szerint a fertőtlenítésért cserébe a főorvos családi vállalkozásának 99 millió forint állami pénz ütötte a markát. Ráadásul a munkát a szerződés szerint nem a magánklinikának, hanem az önkormányzati kórház három odavezényelt dolgozójának kellett végeznie Sefferék eszközeivel. A munkát végző szakszemélyzet munkabérét a megyei kórháznak kellett állnia, szintén közpénzből. A magánklinikának kifizetett közel 100 millió forintot az önkormányzat saját beruházásként a címzett állami támogatás terhére könyvelte, és így számolta el az államkincstár felé.
Ráadásul a Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentumokból valószínűsíthető, hogy a papíron sterilizálást végző Seffer-céget a Gyenesei vezette önkormányzat előre leegyeztetett, közbeszerzésnek álcázott eljárással választhatta ki. A szabálytalanságot bizonyítja, hogy a fertőtlenítéshez szükséges gépek egyikével a magánklinika a pályázat bizottsági elbírálásakor még nem is rendelkezett, csak azt követően vásárolta azt meg. Az ügyben érintettek levelezéséből pedig az is kiderül, hogy megbeszélés tárgyát képezték azok a feltételek, amelyek ahhoz kellettek, hogy a közbeszerzés megnyerésére a magánklinikán kívül más cégnek esélye se legyen.
A Somogy megyei önkormányzat jelenlegi vezetése a sterilizálási ügyben feljelentést tett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt a kaposvári városi rendőrkapitányságon.
