Walter Dezső

A Korrupedia wikiből

Önéletrajz

Walter Dezső


Szülei hatodik gyermekeként született Sopronban 1947. február 23-án. Általános iskoláját a soproni Deák téri iskolában végezte, majd a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1965-ben. Sorkatonai szolgálata után egyetemre került, ahol 1971-ben diplomázott gépészmérnöki karon.

Az Erdészeti és Faipari Egyetemen tanársegéd volt 1971-től 1976-ig. Ezután 1976-82 között a Soproni Selyemszövőgyárban, mint műszaki vezető dolgozott, közben szerezte meg a mérnök-közgazdász diplomáját. A Soproni Postaigazgatóságon dolgozott 1983-tól, majd utána egyéni munkavállalási engedéllyel az akkori NSZK-ban. Saját cégét (Walter Kft.) 1993-ban hozta létre.

Családot 1969-ben alapított, felesége Dr. Illés Valéria, agrármérnök. 1971-től a Soproni Egyetem tudományos munkatársa. Két gyermekük született, Katalin 1973-ban, ma jogász; és Dezső 1978-ban, ő gépészmérnök; mindketten a családi cégben dolgoznak évek óta. Polgármesterré választása óta (az MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként) a céget gyermekei vezetik.

Személyes eszközök

 

Önkormányzatok
Pénznyelő
mesterkurzus